A NÉPEKET TANÍTANI ÉS VEZETNI hivatott írástudók árulása általában három alapvető formában jelentkezik: hallgatás a kritikus időben, a hatalmi szempontok tudatos kiszolgálása = történelem-hamisítás, valamint a közfigyelem elterelése, lényegtelen kérdésekre való irányítása, mely utóbbi szintén a hallgatás egy minősített esetének tekinthető. E három magatartás forma közül a második tekinthető a legkárosabbnak, mert eleve megnehezít, vagy lehetetlenné tesz minden objektív megismerési szándékot. Az érdekmotivált, "koncepciós" történelemírás jelensége annyira általános, hogy már-már kérdésessé teszi magának a történelemnek, mint a társadalmi folyamatok megismerésére irányuló ismeretanyagnak egzakt tudomány-jellegét. A történetírókat és történészeket természetesen sohasem a jóhiszemű tévedéseikért kárhoztatja az utókor - ilyen tévedésekben, hibás következtetésekre vezető szubjektív megfigyelésekben sajnos minden tudománytörténet bővelkedik -, hanem a tudósi elfogulatlanság nem egyszer tapasztalható hiányáért.